Díjat kapott a tiszakürti tanyagondnok
Joó Zsuzsa zsuzsanna.joo@mediaworks.hu
 
Egy tiszakürt-bogarasi tanyagondnok, Mojzinger Ildikó is megkapta idén a Kemény Bertalan falufejlesztési díjat. Ez az elismerés két olyan személynek jár, aki falugondnoki feladatát kiemelkedő színvonalon végzi. Az országban több mint ezer falugondnokság működik.
Kacskaringós életutat járt be a tiszakürti Mojzinger Ildikó, míg rátalált arra a szakmára, mely szívéhez a legközelebb áll. Évekkel ezelőtt egy helyi palackozóüzemben dolgozott telepvezetőként. Amikor a cég megszűnt, a tanyán élő Ildikó állattartásba kezdett.
Bár pulykát szeretett volna tenyészteni, akkoriban csak nyulat, kecskét meg méhet lehetett – erre kapott hitelt. A nyulat választotta. Szorgalmas munkával később megteremtette azt az anyagi hátteret, hogy saját pénzből pulykákat is tartson. A mai napig ezzel (is) foglalkozik.
– Nem gondolkodtam azon, hogy bármi másba kezdjek az állattenyésztésen kívül. 2004-ben azonban megkeresett egy önkormányzati képviselő, hogy útjára indul a tanyagondnoki szolgálat Tiszakürtön.
– Arra gondoltak, mivel idevalósi lány vagyok, ismerem a környék minden zegét-zugát, dűlőjét és az itt élő embereket is, alkalmas lennék a munkára. Belevágtam – meséli Ildikó.
Akkoriban a szolgáltatás teljesen ismeretlen volt az emberek körében. Sokáig el sem hitték, hogy mindezért nem kell fizetni, így bizalmatlanul fogadták a lehetőséget. Mára már megismerték és megszerették a hálózat nyújtotta ingyenes szolgáltatásokat. És persze Ildikót is.
– Nem kifejezetten a pénz miatt dolgozom tanyagondnokként, hiszen minimálbért kapunk hó végén. Nekem az igazi fizetség az, amikor az öreg kezek integetnek. Vagy amikor bioalmát kapok tőlük. Munkánkra nagy szükség van.
– A gyógyszereket én váltom ki, én vásárolok be az itt élő idős embereknek, de ha kell, autómmal beviszem őket az orvoshoz vagy ügyet intézni – magyarázza.
 

A Mojzinger Ildikó is megkapta idén a Kemény Bertalan falufejlesztési díjat. Ezt az elismerést évente csupán négyen (köztük kettő falugondnok) kapják meg az országban.
Fotó: Beküldött fotó

Egy tanyagondnok munkája nem nyolctól négyig tart. Ildikót hétvégén, hajnalban és késő este is keresik, hogy mérjen vérnyomást, szerezzen be valami fontosat vagy egyszerűen mutasson utat.
– Bogaras ugyanis nincsen benne a GPS-ben, mintha nem is létezne. A mentősök, a csomag- vagy betegszállítók alig tudnak itt eligazodni. A sofőrök rendszeresen engem hívnak, igazítsam őket útba vagy derítsem ki, hol él a címzett, a beteg.
– Az itt élő embereknek én vagyok sokszor az egyedüli kapcsolódási pont a külvilággal. Több embert mentettem már meg, de bizony az is előfordult, hogy én búcsúztattam el őket végleg…
– A szívem szakadt meg, amikor a sírásónak én mutattam meg a helyet, hová tegye a hamvakat. Ez a díj azonban most hatalmas lendületet adott. Semmiféle anyagi javadalmazás nem járt hozzá, az erkölcsi elismerés azonban annál nagyobb. Nekem sokat jelent és remélem, a szülőfalumnak, Tiszakürtnek is – fűzi hozzá Ildikó.

Alapérték lett az egymásra figyelés
Kemény Bertalan – akiről ezt az országos díjat elnevezték – a hatvanas évek kiútkereső nemzedékének legcsendesebb szavú, ám mégis legnagyobb hatású képviselője volt. Kemény Bertalan a falu fejlettségét nem a gazdasági mutatókkal mérte, hanem a lakosai közti kapcsolatrendszerrel.
Alapérték volt nála az egymásra figyelés, a kérdezni tudás, az egymástól tanulás, a generációs ismeretátadás. Magukat a problémákat a kapcsolatrendszer fejlesztésével oldotta meg, ebből jött létre a falugondnok hálózat.
Településtervezőként dolgozva fogalmazta meg híres mondását: „nem a vidék népességmegtartó képességére van szükség, hanem a képességmegtartó népességre”.